HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK DEBRECENI HAJKLINIKÁNKON
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Curtis 5000 hajszál
Curtis a népszerű rapper és dalszövegíró 2 hetes eredményét mutatjuk be. Fontos a hajbeültetés utáni kontrollok betartása, Curtisnél is minden a tervek szerint alakul. A hajbeültetés nagyon jól sikerült., már most jól mutat a haja. Az átültetett hajszálak 3-4 héten belül kihullanak, ez teljesen normális folyamat, ezután 3-4 hónappal előbújnak az új hajszálak- Az eredmény 8-10 hónap után látható, melyet a népszerű rapper esetében is meg fogunk mutatni. Köszönjük Curtisnek, hogy minket választott!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Bihal Roland 4500 hajszál
Páciensünket nagyon zavarta a „Mickey Egér” típusú kopaszodás, ezért úgy döntött, hogy belevág a hajbeültetésbe. Egy személyes konzultáció során végeztünk egy állapotfelmérést, átbeszéltük a részleteket és lefixáltuk az időpontot. Rolandnak is nagyon jól sikerült a hajbeültetése klinikánkon, nagyon elégedett, ami kifejezetten fontos számára, mert egy népszerű zenekar frontembere. Elengedhetetlen számára a jó megjelenés.
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Bence 7500 hajszál
Bence esetében 7500 hajszál átültetésére volt szükség, ahhoz, hogy a teljes hajhiányos területen újra dús hajat tudjon viselni. A 2 napos beavatkozást Premium FUE módszerrel és maximális sűrűséggel végeztük a hajvonaltól egész a fejtetőig. Fontos szempont volt páciensünknek, hogy természetes hajvonalat alakítsunk ki, melyet az eredmény is megmutat. Köszönjük a bizalmat.
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Erik 3300 hajszál
Eriket már egy ideje foglalkoztatta a „Miki egér” típusuú kopaszodása, ezért felkereste klinikánkat. Örömmel vettük a felkérést és elvégeztük a hajbeültetést 3300 hajszál átültetésével Premium FUE módszerrel. A hajvonal kialakításánál kifejezetten figyeltünk arra, hogy természetes hatású eredményt érjünk el- Az eredmény szemmel látható lett. Köszönjük a belénk vetett bizalmat!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Brucker Bence 8000 hajszál
Páciensünknél már nagyon fiatalon elkezdődött a hajvesztés és ez nagyon zavarta őt a munkájában. Bence az AWS zenekar alapítója, folyamatosan nagy közönség előtt lép fel, ezért úgy döntött, hogy szeretne tenni a kopaszodás ellen és belevág a hajbeültetésbe. A beavatkozás során a fejtető teljes területét besűrítettük és az eredmény tökéletes lett. Érdemes megnézni a fotókat, hogy milyen változást tud hozni az ember életében egy jól elvégzett hajbeültetés.
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Péter 4500 hajszál
Péter azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy a fejtető első szakaszát maximálisan sűrítsük be. Személyes konzultáció során berajzoltuk neki a hajvonalat, átbeszéltük a részleteket és úgy döntött, hogy minél előbb végezzük el a hajbeültetést. 4500 hajszálat ültettünk át és az eredménnyel maximálisan elégedett.
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
László 3500 hajszál
Páciensünk esetében 3500 hajszál átültetésére volt szükség, ahhoz, hogy újra büszkén viselhesse dús hajkoronáját. László egy profi fodrász, ezért különösen fontos volt számára a jó megjelenés. Klinikánk számára mindig nagy öröm, hogy a hajbeültetéssel egy új külsőt tudunk varázsolni.
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Alen 3500 hajszál
Páciensünk Angliából keresett meg minket, ez nagy elismerés számunkra, hogy külföldről is érkeznek hozzánk hajbeültetésre ügyfelek. Alen kérése az volt, hogy a hajvonalát hozzuk egy kicsit lejjebb, mert nagyon zavarta a kopaszodás a fej első területén. A beavatkozást követően nagyon elégedett volt, azóta már több barátja minket választott megoldásként a kopaszodásra. Megtisztelő a bizalom, köszönjük!
1. rész (hajbeültetés előtte)
2. rész (hajbeültetés utána)
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Richárd 4500 hajszál
Páciensünket zavarta a fejtető első szakaszának a hajhiányossága, szeretett volna újra a dús haját fésülni. Egy egynapos műtét során 4500 hajszálat ültetünk be Richárdnak. Az eredmény magáért beszél. Megtisztelő a bizalom, köszönjük!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Dániel 4500 hajszál
Dániel nagyon nem volt elégedett korábbi hajbeültetésének eredményével, amelyet egy másik klinikán végeztek el, ezért keresett fel minket. Örömmel vállaltuk a felkérést. Egy egynapos beavatkozás során beültettünk 4500 hajszálat a fejtető első harmadába. Az eredmény szemmel látható. Köszönjük a bizalmat!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Albert 7500 hajszál
Albertet nagyon zavarta a fejtetőn kialakult hajhiányos terület, ezért felkereste klinikánkat. Egy kétnapos beavatkozás során 7500 hajszálat ültettünk be Premium FUE módszerrel. Köszönjük a bizalmat!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Gábor 6500 hajszál
Páciensünk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy a fejtető teljes felületét sűrítsük be, mert már nagyon zavarta a kopaszodás. Egy kétnapos beavatkozás során kialakítottuk az új hajvonalát, és besűrítettük a teljes fejtetőt, amivel nagyon elégedett lett. Természetes és sűrű lett az eredmény, újra fiatalosan és magabiztosan élheti mindennapjait. Az előtte utána képek magukért beszélnek.
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Zsolt 4500 hajszál
Ügyfelünk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy a hajhiányos területet sűrítsük be amennyire csak lehetséges. A beavatkozás során 4500 hajszálat ültettünk át, amellyel elértük a kívánt sűrűséget. Páciensünk nagyon örült az eredménynek, ami a fotókon is látható. Köszönjük a bizalmat.
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Gergely 4500 hajszál
Ügyfelünk eljött klinikánkra egy személyes konzultációra, amely során elmondta, hogy már egy ideje gondolkodik hajebültetésen, mert nagyon zavarja a hajritkulás. Egynapos beavatkozás során 4500 hajszállal sűrítettük be a hiányos területet. Az eredmény magáért beszél! Tekintse meg az előtte – utána képeket!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
István 5000 hajszál
Páciensünknek már volt korábban hajbeültetése, viszont tovább ritkult a haja, ezért fordult hozzánk a problémával. Örömmel vettük a megkeresést, egy egynapos hajbeültetés során 5000 hajszállal sűrítettük be a hiányos, ritkuló területet. Köszönjük a bizalmat!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Dávid 3000 hajszál
Páciensünk azt kérte tőlünk, hogy erősítsük meg a hajvonalát. Egy egynapos beavatkozás során elvégeztük a dúsítást 3000 hajszállal. Az eredmény már nagyon jól látható. Köszönjük a bizalmat!
HAJBEÜLTETÉS EREDMÉNYEK
Zoltán 3500 hajszál
Páciensünk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretné a forgóját besűríttetni. Szívesen vettük a felkérést és egy egynapos beavatkozás kereteink belül, részleges hajvágással elvégeztük a beavatkozást. Köszönjük a bizalmat!
Személyes konzultációt szeretne?
Foglaljon időpontot!
Amennyiben érdeklődik a hajbeültetés iránt, vagy további kérdése van, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot. Szakértő csapatunk készen áll, hogy segítséget nyújtson az Ön hajhullási problémájára.














































































































































































































